Aki meglátja a másik szemében az embert, és a mögötte élő sorsot, az képes igazán eljutni a szívéig. 
Aki, valamilyen oknál fogva nem rendelkezik elég önbecsüléssel, és nem tudja saját magát szeretni, ezért sosem szabad bántanunk. 
Ezek segélykiáltások. 
A szívvel élő ember ezt észreveszi, és legjobb tudása, értékei szerint segítséget nyújt a másiknak. 
Szeretettel, és békével, nem elriasztva, és nem megbántva.
A legegyszerűbb működési mód, mások hibáinak, sérüléseinek, "fogyatékosságainak" felnagyítása, kiemelése, és ezen probléma elé lökése, majd kezd vele amit akar.
Felnagyítva, negatívumként ráragasztva magára hagyni, és nem törődni azzal, lesz-e holnap.
Annál nehezebb, ám nemesebb dolog a felkarolás, türelem. 
Az óvatos lépések kiszámítása, a másik megközelítése, finom, apró rezdüléseinek folyamatos figyelése melletti érzékelések birodalma ez már.
Mert a másik emberbe nem mehetek bele, nem tisztelve őt.
Ha megkér, akkor sem.
A bölcs tudja, hogy meddig mehet el. 
Ha kérik is, tudja, hogy hol van az a pont, amikor azt mondja állj.
Amikor nem mehet tovább. 
Nem azért mert nem tudna. Hanem mert nincs joga. 
Tudja, pontosan tudja, hogy többet árt, mint használ.
Óriási a felelőssége, és ennek tudatában cselekszik.
A bölcs ember alapköve az abszolút tisztelet. 
A bölcs ember nem azért közelít meg lassan, mert nem tud.
Nem azért nem mond semmit, mert néma.
Hanem mert tisztában van a következményekkel, és a sorsoddal.